Bemutatkozik nekünk a Posets - A csúcs

Írta: Varga Gábor

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

2014-07-23, 12. túranap, a csúcs

A reggeli készülődésünk kiegészült a csúcshoz szükségtelennek nyilvánított holmik elrejtésével.

A tavainkból kifolyó patak mentén indultunk először jobban, majd egyre kevésbé kivehető, végül megszűnő csapáson. Tegnap már kaptunk ízelítőt, elhagyatottságból, és hogy elég harcossá is válhat egy-egy szakasz megtétele. Egy dél felé lejtő, nagy völgyet kéne 1/3-ad ívben megkerülni. Ahhoz képest, hogy a kb 3 km-re lévő egyetlen elágazásig a GR11-en kéne haladjunk, biztosra vehetjük, hogy eltévedtünk az úthoz képest. Irányra jó, de rossz helyen vagyunk. Mert csak sziklaalakzatok, és 60 foknál meredekebb fűlejtő látható itt. Akár 1 órát is veszthettünk, mire sikerült helyesbíteni, és jóval magasabban megtalálni az épített utat. Az útelágazásig folyamatosan, vesztettük a szintet, ez sem tetszet. 9:45 óra volt, amikor ÉNy-ra fordultunk a Vall di Lladanetta völgyben, és megkezdtük a folyamatos emelkedést.

Reggeli utunk A csúcs megközelítéséhez megkerüljük a völgy egy részét, és kicsit el is tévedünk

A táblától folyamatos emelkedő a Posets csúcsáig, kb 1000 m A kétoldalt látható hegyeken fantasztikus tektonikus sávok látszanak, középen a patak kisebb szurdokot vájt magának. Az ember meg vashidat épített, amit egy hatalmas külső erő összetört. Mivel fák már nincsenek, csakis egy lavinával érkező szikla lehetett.

Hídroncs

2614 m-en az utolsó elágazásnál végleg jelzetlen csapásra tértünk. Az utolsó előtti szakasz egy északi irányú, meredek, örök hóval fedett szűk völgy, vagy inkább már horhos, két oldalról 1-200 m-es falak között. Keletre egy tengerszemet láttunk, de mivel a térkép nem jelöli, lehet, hogy csak nagyobb mennyiségű olvadékvíz volt a havon. A horhossabn, folyamatosan havon fölértünk a 3000 m-es hágóra, és rövid ebédszünetet tartottunk.

Fől a havonHavak, hegyek és a kék végtelen Havak, hegyek és a Kék Végtelen

Tektonika Tektonika 1

 A szomszéd hegy Tektonika 2

Onnan csak a közeli hegyek látszanak, rettenet nagy törmelék és hómezőkkel. A kőzet gránit, de a vasérces sávok hihetetlen mintákat produkálnak. Más jellegű az utolsó szakasz, ami a főcsúcsnak a déli, lapos, hát-szerű lejtője.

Törmelék taposás Roki a gerincen, pár perc és a csúcsra érünk.

Fárasztó törmelék taposás, 14.15-re elérjük a csúcsot. Fotó, szendvics és csoki, szokásosnál is erősebb csúcsérzés 3375 m-en.

Posets csúcsán, 3375, a Pireneusok 2. legmagasabbja.

Hegyi élmény Hegyi élmény

Eddig sem volt kétséges előttünk, hogy jól beletenyereltünk a javába, de a kilátásra nem találok szavakat. A főgerinc alattunk – mert a 3 legmagasabb csúcs nem azon, hanem a déli önálló „kis” hegycsoportokban található – kb olyan képest fest, mint a Keleti –Alpokban a Zill-völgyi Alpok, tehát szabályos Ny-K irányú lánchegység, szabályos piramis alakú csúcsokkal. De se vége, se hossza, betölti a fél horizontot. Mögötte északra tömör felhőzet, a fehértől a feketéig, amely összekeveredve a hegyekkel falként állt velünk szemben. Közöttünk az Estos-völgy, és meghosszabbításai. Keletre az Aneto, amely a Pireneusok legmagasabb csúcsa 3404 méterével. Nyugatra a Perdido, amely látványra a legvadabb, és csak 20 méterrel marad alattunk. Roki előre ment, hogy megállapítsa, mászható az ÉK-i gerinc.

Trükkös gerinc Ez a gerinc bizonyult nehéznek

Ezzel válik lehetővé, hogy ne kelljen visszafordulni, hanem a csúcsot lekeresztezzük. A gerinc nyugati, első harmadán van ösvény és még valóban kényelmesen járható, főleg, ha eltekintünk attól, hogy jobbra-balra 3-400 m mélység fölött haladunk. A középső szakasza szinte járhatatlan, vörös, kézzel bontható, törős sziklák – bütykök és szakadékok labirintusa. Egy atombomba-övet. Egymást segítve, néha visszafordulva, lépésről lépésre, fogásról fogásra haladtunk. Néha travizva, néha lehasalva. Volt kőparipa is! Néhány sziklát le kellett löknünk a hegyről, ezek végül messzire kifutottak a gleccserre, társaik közé. 3 festékpötty azt sejtette, hogy valaha ugyan volt itt a Jelzésfestő Ember, de nem járják, ezért útról sem beszélhetünk. Ez volt a legvagányabb része az egész túrának. Ilyen szintű nehézségekre nem számítottunk. Összes energiánkat a haladás kötötte le, ezen a szakaszon sajnos nem is fotóztam. Végül kiértünk a 3. szakaszra, a világos, szürke pöttyös gránit területére, ahol könnyű szerrel legyalogoltunk a 3031 m-en lévő hófödte hágóba. A félelmetes gerinc 740 m távot, 344 m lejtőt jelentett, két és fél ( ! ) óra alatt tettük meg.

A trükkös gerinc vége Trükkös gerinc végén.

Roki a magányos gerincen Roki egyedül. 

Roki nem bírt magával, és bevállalt még egy 3100 körüli gerincet, vagy 4 csúccsal.
Ezért különváltunk, odaadtam neki a térképemet, és találkozót beszéltünk meg este 8-9 óra körül a sátorhelyen. A gerinc végig mászós, egyes pontokon nehéz volt. Az általa írt epizód következik:

E markáns gerinc, amely már a térképről is látványos volt, élőben szenzációsan jól néz ki. Nehéz szívvel mondtam volna le róla…. Szerencsére nincs is rá szükség. A nyeregből még Gábor barátommal együtt megyünk fel a gerinc első csúcsára, a Pico Inf. de la Paul-ra (3081 m), amit könnyű, kényelmes, de törmelékes terepen érünk el. Közös csúcsfotó után elválnak útjaink, s 17:45-kor egyedül folytatom az utat. Magabiztos léptekkel haladok, könnyedén kerülgetem vagy mászom át az impozáns méretű sziklatömböket, amelyek a gerinc e szakaszát alkotják. Nem sokkal később szigorodik a terep, nő a kitettség, s a kőbányát átveszi az óriási kőtömbökből álló izgalmas, fel-lehullámzó, helyenként sajnos kissé omladékony sziklavilág. Olykor 1-1 pijjogással tudatjuk egymással, hogy minden rendben. Nem haladok túl gyorsan (fő az óvatosság), a mászás nehézségével együtt az adrenalin-szintem is folyamatosan emelkedik. Feszülten odafigyelve, olykor lépéről lépésre, fogásról fogásra haladok. Egy hatalmas, ferde, égnek meredő kőlap késztet megállásra, az átmászása nem ígérkezik könnyűnek, még kevésbé a túloldalon való lemászás. A kerülési lehetőséget kitett, sima gránitlap adja, melynek a peremébe kapaszkodva lendülök át, szinte a szelek szárnyán lebegve. Túloldalon, éles gerincen folytatom az utat, olyan, mintha a semmiben járnék. Torokszorító, mégis felemelő érzés! Szinte megfeledkezem az időről…. A térről azonban nem lehet, hiszen ott van körülöttem, átölel, magába foglal. Nemsokára, 18:25-kor elérem a következő, kőbabával jelzett csúcsot, a Pico de la Paul 3083 m magas tetejét. Megállok, s iszom a látványt, alattam több száz méterrel a hófolton apró fekete pontocska halad a völgy irányába. Körülötte hegyek, s távolabb ismét hegyek. Visszapillantok a Posets felé, a korábban távolabb látott hatalmas felhőfal mostanra elérte a hegyet és szürke bástyaként magasodik felette. Gyönyörű látvány, de nem időzhetek, hiszen még a gerinc java hátravan. Csúcsfotót követően folytatom a mászást. Közben látom, hogy Gábor már elhagyja hómezőt, s a táborhely irányába tart. Nemsokára eltakarja völgy kanyarulata is. A gerinc ezen szakaszai könnyebbek, vagy csak én jöttem bele, ugyanis szinte észre se veszem, s keresztezem a keleti 3043 m magas mellékcsúcsot, majd meglehetősen technikás, kitett, harántolással ereszkedem le az utolsó kettős csúcs előtti hágóba. 2990 méteren vagyok az órám szerint. Némi ösvény-féleség jelzi, hogy vannak, akik itt szállnak be, vagy ki a gerinc túrából. Engem is vonz a lehetőség, hiszen igen késő van már, ráadásul az idő is mintha romlana, enyhén feltámad a szél, s hűl a levegő is. Némi habozás után inkább folytatom a mászást, s tagolt, táblás, 70-75 fokos sziklafalon kapaszkodom felfelé. A fal a gerinc tetejére vezet, s hamarosan ismét szellős sziklapengéken lépdelek vagy harántolok annak a peremébe kapaszkodva. Bár a mászástól s a megerőltetéstől szakad rólam a víz, mégis meg-megborzongok, ahogy a hideg, erősödő szél végigsimít az átizzadt, ujjatlan pólóba bújtatott felsőtestemen. Ennek ellenére haladok tovább, s nemsokára fent állok a Pequeno de Bardamina 3053 m magas mellékcsúcsán. Tartok pár perces szünet, megeszem az utolsó almámat, majd irány a nap utolsó csúcsa, a Pico de Bardamina (3079 m). Előbb kisebb szellős lemászás következik, majd óriási gránitlapon egyensúlyozva átkelek egy csorbán, s vágok neki a mögötte lévő falszakasznak. Hirtelen világossá válik, miért volt a korábbi hágóból le-felvezető ösvény. Ide bizony nem ártana a kötélbiztosítás! Közel függőlegesre dőlt grániton ujjnyi repedésekbe kapaszkodva kúszom felfelé, szakad rólam a víz, a hajam csapzottan lóg az arcomba, s kezem-lábam remeg, mire leküzdöm az utolsó métereket. Szinte örökkévalóságnak tűnik, mire elérem a gerinc utolsó 3000 m-t meghaladó kiemelkedését. Ennek ellenére 19 órára fent vagyok. Csúcsfotó, pár perc szusszanás, nézelődés és pihenés következik, közben gyönyörködöm a tájban, amire igazán nem lehet panasz. A Posets feletti felhőfal eddigre átbukott a hegyen, részben beborítva azt. Gábor barátomat már sehol sem látom. Magamra veszem a polárom, néhány szem cukorka bekapása után indulok lefelé egy kőbabákkal jelzett keskeny, poros csapáson, ami pár 10 m után a semmibe vész. Ezen már meg sem lepődöm, hanem folytatom a mászást egy általam jónak tartott keskeny hasadékban, majd utána oldalazva a falban lefelé. Néhány nehezebb szakasz után az egyik helyen csak mintegy 1,5 m-t leugorva tudok lejutni. Nem sokkal később elérem a hegy törmelékes, morénás lábazatát, pihenek pár percet, majd a túra-botot elővéve lassan, óvatosan, de folyamatosan haladok tovább a táborhely irányába. A fáradság fokozatosan elhatalmasodik rajtam így igyekszem nem megállni, mert az újraindulás egyre nehezebb. Most távol áll tőlem a kihívások, a nehezebb utak keresése. Próbálok szintet tartva haladni, inkább oldalazva, a csúszós füves oldalakon átharántolva lejutni a völgytalpra. Végül 21:05-re elérem a táborhelyet. 

Roki leírása után visszatérve a völgyi útra folytatom a leírást. A Posets-gleccser a végnapjait, helyesebben a vég évszázadait éli. Megszűnt az utánpótlása, elvékonyodott, lassan belepi a kőtörmelék. 2972 méteren a gleccsertó, Ibón Chelau de Liardna jó fotótéma az esti napsütésben, a jégtáblákkal.

Posets-gleccser Posets-gleccser

A Gleccser által hátrahagyott törmelék mindig lassan járható csak, mert nincs „osztályozva” a kavicsméret. Ez azt jelenti, hogy a homoktól a murván át a családi ház méretű darabokig random minden előfordul. Nehéz ilyen terepen tartani az irányt, de cserébe jól be lehet zuhanni. Tudatos iránytartással, lankás hómezőkön való lecsúszásokkal közeledtem ahhoz a patakmederhez, amelyikben végül lejutottam 2400-ra, a sátorhelyre. A térkép ugyan jelöl egy levezető utat, de annak nyomát se láttam. Így sosem derül ki, hogy azon mentem-e, vagy máshol. A lemenetnél annak a veszélye állt fönn, hogy a fűlejtő túl meredekké válhat, vagy egy mászhatatlan fal tetejébe kerülök. Erre a veszélyre tudatosan figyelve, kisebb flikk-flakkokkal sikerült a lejutás para mentesen. A fáradtság miatt, és tán a megérkezés örömében téves helyen, túl magasan kezdtem keresni az elrejtett holminkat. Kilenckor, pont pakolásztam a sátrakat, amikor jött Roki, nagy megnyugvás volt nekem. Elmesélte a gerincet, meg azt, hogy nem abban a patakmederben jött le, mint én, és még ott is volt néhány macerás helyzete. Ismételt sátorverés, kiadós vacsora közben méltattuk a hegységünk nagyszerűségét. Tovább már nem fáradtunk le jobban, mert túl voltunk a holtponton.

Pin It

Comments powered by CComment