Aknák, kürtők, több száz méter új rész

3 nap alatt több mint 1 kilométer járatot fedeztünk fel!

2009. március 22.

Kötelezés a vacska-barlangban

A Fennkőháti-teremből két csapatban kezdtük meg a köteles részek felderítését. Kimásztuk a terem végéből induló nagy hasadék felső szintjét, de ott komolyabb járatot nem sikerült találni. Lefelé viszont a kőtömbök alól induló akna 20 méterrel mélyebben impozáns terembe vezetett. El is neveztük Mélykőháti-teremnek. Ennek egyik végéből egy omladéklabirintus indult, amiben össze-vissza kavarogva végül feljutottunk a Fennkőháti-terem alatt húzódó Középszintnek elnevezett folyosóba. Ide a Mérföldkőháti-teremből kötél nélkül is el lehet jutni, így találtunk egy könnyebb rövidítő útvonalat. A Labirintusra jellemző, hogy visszafelé ahányan voltunk, annyiféle útvonalon értünk vissza a Mélykőháti-terembe. Mivel nagyjából véget ért ez a rész, indultunk visszafelé. Letisztáztuk még a Cseppköves-hasadék aljában nyíló aknát, ahol szintén egy nagyobb körjáratot találtunk. A nap végén pedig a Parakőháti-teremben lévő aknába is leereszkedtünk, ami alatt csak egy szépen oldott terem volt. Ezzel a csábító ismeretlen aknák elfogytak, de még a következő alkalmakra is maradt bejárni való. A rendszer hossza meghaladta a 3,5 kilométert. 3 nap alatt több mint 1 kilométer járatot fedeztünk fel, ami nem csak a Pilisben, de még országos viszonylatban vagy külföldön is egész szép eredmény.

Kovács Richárd

Pin It

200 méter mély a Vacska-barlang

20 méter kitett mászás után egy terembe értünk...

2009. március 15.

Vacska-barlang

A Mérföldkőháti-terem felfedezése után úgy gondoltuk, azt már nem fogjuk felülmúlni. Aztán mégis csak sikerült. Mivel egy hétköznapi térképezős akció során kiderült, hogy ahová Fizikus a múltkori túrán felmászott, már az eddigi legmagasabb pontunk felett van, ezért a napot annak a felderítésével kezdtük. Néhány kisebb felmászással egy impozáns cseppköves hasadékba értünk, ami oldalra szépen folytatódott, de nem foglalkoztunk vele, hiszen felfelé széles ferde kürtő vezetett egyre tágulva. Oldalában 3-4Vacska-barlang méteres cseppkőgyertyák álltak, majd 10 méterrel feljebb hatalmas terembe értünk. A Fennkőháti-teremnek elkeresztelt csarnok mintegy 60 m hosszú, 20 m széles és legalább annyi magas. Lenyűgöző méretek a Pilisben. Próbáltuk felderíteni merre lehetne tovább menni, de ilyen méreteknél ez sem volt egyszerű. Gergő felmászott egy hasadékban, ami a terem tetejénél is magasabbra vezetett. Úgy becsültük csaknem 200 méterre nőtt ezzel a rendszer vertikális kiterjedése. A terem egyik végében szépen oldott hasadék vezetett lefelé, 20 méter kitett mászás után egy terembe értünk. Gyönyörű cseppkövek borították a falakat, míg a nagy omladéktömbök között lefelé egy tág aknát találtunk. Innen kénytelenek voltunk visszafordulni. A felmászásnál elvétettük az utat és egy omladékos folyosóban visszasétáltunk a Mérföldkőháti-terem tetejéhez, ahol le is tudtunk mászni, így sikerült itt egy kört megtenni. Közben kiderült, hogy a Fennkőháti-teremből a Mérföldkőháti-terem legtetejébe is sikerült eljutni, ott azonban nem lehetett lemászni, valamint a terem aljában is találtunk egy aknát, aminek tetejéből szintén vissza kellett fordulni. Megnéztük még a nap elején elhagyott Cseppköves-hasadékot, amit nevéhez méltóan gazdagon díszítenek cseppkövek és mind felfelé, mind lefelé tovább folytatódott. Lefelé itt is akna állta utunkat. A Vacska-barlang csepköveknap végén még nagyjából bejártunk egy 100 méteres oldalágat, valamint néhányan megnéztük a Parakőháti-terem alsó részét is, ahol múltkor egy tág hasadékból fordultunk vissza. Nem sokkal lejjebb a teremmé szélesedő járat véget ért, viszont feljebb itt is egy aknára bukkantunk, amit kötél híján szintén ott kellett hagynunk. Legalább 400 méter járatot jártunk be és 4 akna tetejétől fordultunk vissza, valamint rengeteg felderítetlen oldalágat nem néztünk meg mert szinte csak az állva járható részekbe mentünk be.

Kovács Richárd

Pin It

Mérföldkő a Vacska-barlang kutatásában

2009. március 8.

AA vacska-barlangban új felfedezésekz Ajándék-barlang bontása után megújult lelkesedéssel folytattuk a Vacska-barlang kutatását. A Végtelen-hasadék legtávolabbi pontján a feltételezett fő huzatirányt, valamint a denevérkijelöléseket követve egy már tavaly megkezdett bontást folytattunk. Minket is meglepett, hogy alig néhány óra munka után lyuk nyílt a törmelékben és hamarosan már egy kisebb hasadékban bontottuk tovább a nagyobb omladéktömbök alkotta eltömődést, amin rövid idő alatt sikerült átjutni, majd onnantól már szabad volt az út. Először egy 5 méteres hasadékba másztunk le, aminek a végéből egy ablakon át hatalmas terembe láttunk be. A meredek cseppköves falon szerencsére le tudtunk mászni s csak ámultunk a méreteken. 15 méter széles, ugyanannyi magas s mint utólag kiderült 50 m hosszú csarnokba érkeztünk, aminek a Mérföldkőháti-terem nevet adtuk. Egy szép cseppkőcsoport mellett megettük a bejutás csokikat, majd nagy kőtömbökön keresztül felmásztunk a terem felső végébe, ahonnan egy folyosó vezetett tovább. Ennek oldalát több helyen nagy kőtömbökből álló omladék zárta le amelyek közé be tudtunk mászni, de alaposabban ezt a részt nem derítettük fel. A  járat a hasadék végén tovább folytatódott felfelé nehezebb mászással, így a további felfedezéseket itt is a következő alkalomra hagytuk. Visszafelé a  Mérföldkőháti-terem elején a kőtömbök között lefelé egy tág mélybe vezető hasadékot találtunk. Kitett mászással egy nagy terembe jutottunk le amit Parakőháti-teremnek kereszteltünk el. Ennek alján egy tág hasadék kezdetétől fordultunk vissza. Gondoltuk legközelebbre is hagyunk felfedezni valót…

Kovács Richárd

Több képek a barlangbólTöbb kép a Vacskáról

Pin It

Ékszerdoboz a Vacska-barlangban

2009. február 22.

További képekA belső részek nagy feltárásai után, mintegy pihenésképpen a Vacska-barlang bejárathoz közeli Rózsát-termében a kisebb oldalkürtőket mértük fel, valamint egy már megkezdett bontást folytattunk. A nap végére sikerült is a terem végében található agyagdugón átjutni. 20 m cseppkövekben gazdag kis járatot találtunk, amit Ékszerdoboznak neveztünk el. Az egyik helyen denevérek által kijelölt huzatos omladék állta utunkat, aminek átbontására azonban már nem volt idő.

Kovács Richárd

ÉrdekességekCseppk? törmelékek

Pin It

További küzdelmek és sikerek az Ajándék-barlangban

2009. február 15.

A Múzeum-hasadék végét lezáró omláson 5 ponton is megkíséreltük az átjutást, míg végre sikerrel jártunk. A legmélyebb ponton lefelé teljesen sikertelen volt az ásás, mivel semmi biztató jel nem utalt arra, hogy ott be lehetne jutni a barlang folytatásába. Oldalra történő bontással pedig csak a Kis-bogár-fülkét fedeztük fel. Végül több napi izgalmas omladékbontás után, a labilis omladéktömbök között felbújva egy 15 m hosszú, 5 m széles és 8-10 m magas szépen oldott hasadékba jutottunk. A falakat itt is több helyen borsókövek díszítették és egy nagy csapat téli álmot alvó denevért is találtunk. Következő alkalommal kisebb bontással feltártuk a Bogárközi-hasadékot, ami újabb 20 m járatot jelentett. A barlang hossza ezekkel a felfedezésekkel elérte az 500 métert, azonban jelentősebb áttörést nem sikerült elérnünk.

Kovács Richárd

Pin It

Felfedezés az Ajándék-barlangban

2009. január 14.

Hosszabb szünet után folytattuk a barlang mélypontján a szűk szálkő járat bontását. A hasadékból a huzatot követve sikerült 1 nap alatt oldalra kitörni. Tágas 20 méter hosszú hasadékba értünk, amit Múzeum-hasadéknak neveztünk el. A végét hatalmas kalcitlemez és kristály tömbökből álló omladék zárta el. A falakat több helyen borsókő és kipreparálódott megalodusok díszítik. A barlang mélysége meghaladta az 58 métert.

Kovács Richárd

Felfedezések az ajándék-barlangbanFelfedezések az ajándék-barlangban

Pin It

60 métert mélyült a Vacska-barlang

150 méter új részt találtunk

2009. január 11.

Aktív barlangTavaly decemberben kezdtük meg a barlang legmélyebb pontjának bontását, ami 8-10 ember többnapi küzdelmes bontása után január 11-én megadta magát. A hosszan bontott szűk szálkő hasadékból tágabb járatba értünk, amiből egy akna vezetett tovább lefelé. Innen már kötélen mentünk tovább. 10 méterrel lejjebb értünk el egy agyagos párkányt, ahonnan egy kisebb oldalág is indult, lefelé pedig újabb letörés vezetett egy szépen oldott járatba. Ezt egy nagy kőnyelv osztotta ketté, úgy nézett ki mint egy nagy szemüreg. El is neveztük Vacskaszemnek. Innen újabb ferde akna vezetett 20 méterrel mélyebbre, ahol az agyagban csupán egy kis légrés ment tovább. Nem nézett ki túl biztatóan, de a mai felfedezéssel így is nagyon meg voltunk elégedve. 150 méter új részt találtunk és a barlang mélysége elérte a 160 métert.

Kovács Richárd

A feltárásban résztvev? barlangászokKuszoda a vacska-barlangban

Pin It

Újabb hőkamerás vizsgálat a Csévi-szirteken

Kovács László Dezsőnek köszönhetően ismét lehetőségünk nyílt egy hideg téli napon infravörös kamerával szétnézni a Csévi-szirteken. Most a fő cél a Vacska-barlang fölötti hegyoldal átvizsgálása volt, hogy kiderüljön, vajon találunk-e felsőbb bejáratra utaló nyomokat. A kamera mellett, láncban fel-le kapaszkodva a meredek hegyoldalon szemmel is kerestük a gyanús olvadt pontokat. A nap végére sikernek könyveltük el, hogy semmi kigőzölgést, vagy olvadást nem találtunk. Így egyre valószínűbb, hogy a Vacska-barlang fő huzata az Ajándék-barlangból érkezik, illetve télen abba az irányba megy.

Kovács Richárd

Pin It

A Vacska-barlang hossza már 2400 méter

Elkezdtük bontani a legmélyebb pontot...

2008. december 28.

December végéig további hasadékokat, termeket találtunk, a Végtelen-hasadék környékén, valamint a barlang külső részein és a folyamatos térképezésnek köszönhetően csaknem minden járatot fel is poligonoztunk. A Vacska-Rejtekút-barlangrendszer hossza év végére meghaladta a 2400 métert, vertikális kiterjedése pedig a 104 métert (-74m, +30m). Elkezdtük bontani a legmélyebb pontot, ahol a szűk kis agyagos hasadékban egy luk nyílt, amiből fújt szembe a huzat, a ledobott kő pedig 10 másodpercet pattogott…!

Kovács Richárd

Pin It

400 méter felfedezés a Vacska-barlangban

Egy igazi hasadék labirintus

2008. október 5.

Gyönyör? cseppköves részek a vacska-barlangban - többi kép itt érhet? elOktóber 5-én végre megadta magát a Főnyomó-cső. Több mint 8 méter keserves bontás után kisebb járható hasadékba értünk, amiből nagyobb terembe tudtunk felmászni. 10 m magas ferde falát csaknem 2 méteres fehér cseppkőgyertya díszítette. A Teremőr-nek elkeresztelt cseppkő mögött egy hasadék vezetett még 25 méterrel feljebb, ami a Végtelen-hasadék nevet kapta. Egy igazi hasadék labirintus, cseppkövekkel, kitett mászásokkal, szépen oldott mellék kürtőkkel. Több mint 400 m szabad járat, újabb bontási helyek és rengeteg térképezni való várt ránk.

Kovács Richárd

Pin It

A Vacska-barlang hossza már 1400 méter

Térképezés, tágítások és útvonalak kijelölése...

2008. október 1.

Míg a Főnyomó-cső tágítása lassan haladt, addig a barlang többi pontján folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb feltárások. Annak ellenére is gyorsan nőtt a rendszer hossza, hogy a legtöbb időt a térképezésre, tágításokra és útvonalak kijelölésére fordítottuk. Októberre a Vacska-Rejtekút-barlangrendszer hossza már meghaladta az 1400 métert.

Kovács Richárd

Pin It

Összekötöttük a Vacska- és a Rejtekút-barlangot

 

2008. augusztus 2.

tMiután a Pszichés-ág Barlang összekötéstérképezése során kiderült, hogy az egyik bontási pont csupán néhány méterre van a szomszédos Rejtekút-barlang egyik termétől, a következő túra során meg is kíséreltük a két barlang összekötését. Móni és Ádám ment le a Rejtekút-barlang Kőgyertyás-termébe, míg Tamás és én a Pszichés-ág végpontjára mentünk. Mivel rádió adó-vevőkkel már a Nagykőháti-terem tetejéből kapcsolatot tudtunk teremteni, nagyon bizakodóak voltunk. A bontási helynél azonban csak nagyon halkan lehetett hallani a kiabálást, ami már kevésbé volt jó jel. A bontás eleinte laza törmelék volt és a járat is elég széles, sőt beljebb majdnem 2 méteresre szélesedett. Amennyire lehet lényegre törően bontottunk előre. Ádámékkal sűrűn rádióztunk és kopogtunk, mivel fent nem volt egyértelmű, hogy merre bontsanak. Érdösszekötésekes, hogy a Rejtekút-barlang termében semmi jel nem mutatott arra, hogy az agyagos aljzat alatt néhány méterrel mennyi járat van. A Vacska-barlangban, mivel semmi huzat nem volt, egyre fogyott a levegőnk, ráadásul előre össze is volt cseppkövesedve a törmelék. Több óra bontás után sem hallatszott jobban a kiabálás, vagy a kopogás. Aztán hosszabb rádiózás és kopogások után kijelöltük Ádáméknak azt a helyet, ahol végre már célirányosan felénk tudtak bontani. Az náluk még távolabb volt, de ott legalább agyagos törmelékben lehetett lefelé bontani. Már majdnem lemondtunk az aznapi összekötésről, mikor hirtelen egyre biztatóbb lett a helyzet. Lent sikerült átásni magunkat a cseppkövesedésen, fent pedig szépen haladtak a mélyüléssel. Nekiálltunk a fúróval vésegetni a maradék cementálódást, úgy nem volt annyira fárasztó. Lassan már lehetett beszélgetni is. Ádám leverte a pajszert fentről, amit nemsokára el is értem. Ekkor már biztosak voltunk a sikerben hiszen tudtuk, csupán fél métert kell átásni. Aztán végre lyukat ütöttünk és a levegő elkezdett felfelé áramlani, így lassan lent is jobb lett a légukör. A lyukat hamar járhatóvá tágítottuk, majd míg Tamással összepakoltunk Ádám még kényelmesebbre bontotta, aztán mindketten lejöttek a fülkébe. Épp indultunk kifelé, mikor mintha a metró jött volna meg elkezdett lefelé áramlani a levegő. Tehát a Rejtekút-barlang egyelőre maradt felső bejárat. A Vacska-Rejtekút-barlangrendszer hossza ezzel meghaladta az 1050 métert, mélysége 86 méter lett.

Kovács Richárd

Pin It

Újabb nagy felfedezés a Vacska-barlangban

2008. június 28.

Terem a vacska-barlangbanJúnius 28-án az erősen huzatoló Lég-csövet néhány óra alatt átbontva, több mint 300 méter cseppkövekben gazdag járatot fedeztünk fel. Ekkor tárult fel a Pilis legnagyobb barlangterme és a már megszokott cseppkőgyertyák és temérdek barlangi gyöngy mellett, egy csaknem 3 méteres vaskos cseppkőoszlop is díszítette az új járatokat. A Nagykőháti-nak elkeresztelt terem oldalában találtunk egy 15 m hosszú, csak kúszva járható szálkő csövet, amely a tágas cseppköves járatoknál is jobban felkeltette az érdeklődésünket. Ennek a teljesen elszűkülő végéből jött ugyanis a barlang bejáratától követett fő huzat! A hegy belseje felé mutató Főnyomó-cső tehát kiemelt kutatási célponttá vált.

Kovács Richárd

Pin It

Továbbjutás a Vacska-barlangban

2008. június 15.

Vacska-barlang - továbbjutásA Vacska-barlang az alsó szintű barlang bejáratok tipikus példája. Ez nem is meglepő, hiszen a Csévi-szirtek alsó részén található. Az azonban már érdekesebb, hogy eddig csak lefelé mentünk és a több mint 40 méteres mélységben még mindig szembe fújt a huzat! Mivel ez a levegő csak a jelenlegi bejáratnál magasabbról jöhet, június 15-én komolyabb felfedezésre készültünk.

Szűk átbújó után, egy szépen oldott magas terembe érkeztünk be, aminek oldalából egy nagyobb omladékon keresztül már felfelé vezetett tovább a járat. A kövek között átbújva tágas, meredek folyosóba érkeztünk, melynek nagy részén az aljzatot látványos cseppkőlefolyás borította. Feljebb újabb hasadék következett, szép cseppkövekkel és elszűkülő kisebb oldalágakkal, kürtőkkel. Mire mindent felderítettünk és számba vettük a további bontási helyeket, el is ment az idő. Elégedettek is voltunk az aznapi felfedezéssel, azonban kifelé menet megnéztük még a folyosó alját is, ahol egy cseppköves átbújó után kisebb járat következett. Ennek végében szép cseppköves termet találtunk, narancsszínű lefolyással és egy kis tetarátás mederrel.Átbújás a vacskában A barlangi gyöngyökkel teli meder végénél, a szűk járat egy nagyobb terem mennyezetébe torkollott. 5 méterrel lejjebb ferde fal látszott, az aláhajló oldalfalak miatt azonban szabadon lemászni nem lehetett. Mivel felszerelésben nem készültünk aknára, egy szál kötélen csusszantunk le az ismeretlen járatba. Egy 10 m széles terembe érkeztünk, amit gyönyörű cseppkőképződmények díszítettek. Innen tágas folyosó vezetett tovább egyre mélyebbre, míg végül egy nagyobb teremben 7 m hosszú, 4 m széles és 2 m mély löszbe vágódott kanyonhoz értünk. Itt több oldalágat és kürtőt derítettünk fel. A barlang hossza ezzel a felfedezéssel meghaladta a 400 métert, mélysége pedig a 70 métert.

Kovács Richárd

Pin It

Új nagy barlang a Pilisben

2008. június 10.

Cseppk?oszlopA Vacska-barlang bejáratát még 1999-ben egy vadmacskát követve találtuk meg, majd rövid bontással egy 13 m hosszú szűk kis hasadékot tártunk fel. Akkoriban azonban ez csak egy volt a sok újonnan megtalált barlang közül, így további kutatásával egészen 2007 nyaráig nem is foglalkoztunk. Akkor tűnt fel a barlangból kiáramló erős huzat, amin fellelkesülve megkezdtük a barlang feltáró kutatását. Nagy mennyiségű humuszos kőtörmelék eltávolítása után járhatatlan szálkő hasadék állta utunkat, ami a továbbjutást erősen lelassította. Mivel a telet kellemesebb bontásokkal töltöttük, egészen 2008 tavaszáig nem sikerült áttörést elérni.

Cseppk?formák

2008. május 13-án 6 m hosszú táró kihajtásával, végre járható hasadékba értünk. Sajnos a barlang 13 méteres hosszát épphogy csak megdupláztuk, a szűk kis hasadék alján újabb eltömődés állta utunkat, amiből azonban süvített kifelé a huzat! Az eleinte könnyű törmelékbontás hamarosan újabb táróhajtássá fajult. 5 méternyi keserves szálkő tágítás árán, június 8-án a két legvékonyabb kutatónak sikerült átpréselődnie a barlang első termébe. 420 óra bontás után, végre ott álltunk egy új barlangrendszer kapujában. Lógó cseppkövekFüggő- és állócseppkövek, lefolyások, 1-2 méteres cseppkőgyertyák és a tetarátamedencék látványától fellelkesülve úgy gondoltuk, már ezért megérte a sok munka. Mivel társainkat nem szerettük volna kihagyni a további felfedezésből, a terem felderítése után egy hasadék bejáratától fordultunk vissza, melyben hosszan pattogva gurult a ledobott kő az ismeretlenbe…!

Két napra rá, újból a helyszínen voltunk. Kora reggeltől késő estig tágítottuk a Százpatronos-nak elkeresztelt szűk hasadékot, hogy mindenki leférjen az új járatba. Este 10 óra után indultunk neki a mélybe vezető szépen oldott, ám igencsak szűkös hasadék felderítésének, ami 18 méterrel lejjebb egy kis termecskébe vezetett. Itt a szálkő mennyezet meredeken hajlott le a löszös kitöltésre, mely fölött néhány centis résből jött a huzat! Az eltömődést rövid idő alatt járhatóvá bontottuk, azonban a további bejárást a hétvégére halasztottuk.

Kovács Richárd

Pin It