Kovács Ádám

Kovács Ádám

Kezdetben (kb.12 éves koromtól) Jenő bátyámmal gyalogtúráztunk. Aztán 1988-ban 13 évesen két hasonlókorú barátommal felkerestük a Szentendre határában található Saskövi-barlangot. Zseblámpával és botokkal felszerelkezve, egymást biztatva, többszöri próbálkozásra sem mertük teljes hosszában bejárni. Utólag visszatekintve mégsem volt kudarc az a nap, mert akárhogy is, de így kezdődött el a barlangász pályafutásom. :) Hétköznap az idevágó regényeket falva kaptunk lendületet a hétvégi túrákhoz. Barátaimmal sorra kerestük fel ezután a kisebb-nagyobb pilisi barlangokat. Csatlakozva Máfi-csoporthoz, valamint a Myotis egyesület alapfokú tanfolyamával a budai nagy barlangok, Aggtelek és Bükk következtek. A Ferenc-hegyi-barlang kutatásától kedvet kapva, 1991-ben kezdtük a Csévi-szirtek barlangjainak is a kutatását, amit jelenleg is aktívan folytatunk.
Eközben változatosságképpen belekóstoltam más műfajba is. Magas-Tátra hegyei,
az Alpok néhány 4000-ese, Kinizsi100, katonaság, sziklamászás, síelés, via ferrata, külföldi nagy barlangok, kanyonozás, később feleség, gyerek, ház. :))

Ámde a barlangok kutatása, különösen a Pilisben, leginkább a Csévi-szirteken, mint második otthon, továbbra is a legfontosabb Hobbi.../?/

Date

2018. július 09.

Tags

alapító tag, alelnök