Csillag Adél

Csillag Adél barlangász2009-ben egy céges csapatépítő-tréningnek köszönhetően voltam először barlangban, addig azt sem tudtam, hogy ez a sport egyeltalán létezik. Az első sokk  elmúltával azonnal tudtam, hogy bár nem kerestem, de megtaláltam a létem értelmét: barlangász akarok lenni. „Józanul” aztán még gondolkodtam rajta közel 2 évet, mialatt csak fizetős túrákon vettem részt a Matyiban, majd amikor már nem bírtam tovább, beiratkoztam alaptanfolyamra és csatlakoztam a Szent Özséb Csoporthoz, ahonnan pár hónap után már átjártam az Ariadnéba, majd egyszercsak 2012-ben itt ragadtam és az alaptanfolyamot is megismételtem, illetve párhuzamosan a T1-et is megcsináltam. 2011 óta szinte minden vasárnap együtt kutatok a csapattal.

Más egyesületekkel is járok túrázni és kutatni, így a Hideg-lyuk kutató csapatának is tagja vagyok, szombatonként pedig a TBE-vel edzőtúrázok A barlangászat mellett táncolok, falat mászok és boulderezek is rendszeresen, de az életem alfája és omegája egyértelm?en a feltáró kutatás: imádom minden pillanatát, az embert próbáló fizikai munkát, a monotóniát megtörő baráti beszélgetéseket, a szívből jövő nevetést, a közös vacogást és a csoportos hiperventillálást;-) Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Pin It
Kategória: