Pápista Ákos

Egy 2006-os szabadnapomon úgy döntöttem, hogy a felkeresem a turisták által utcai ruhában is látogatható Szemlő-hegyi és Pál-völgyi-barlangot. Mai napig nem tudom megmondani, hogyan ötlött fel bennem a gondolat. De az biztos, hogy már ekkor megtetszett a barlangi milliő, és a csoportból egyedül annyi kérdést tettem fel a túrát vezető lánynak, mint a többi túrázó összesen. Szerettem volna a nem kiépített járatokat is bejárni, de erre akkor nem volt lehetőségem.

2007-ben a Teljesítménytúrázok honlapján olvastam egy felhívást, hogy barlangász tanfolyam indul. Még pont időben csatlakoztam a Szent Özséb Barlangkutató Csoport tanfolyamához. Hétközben a Mátyás-hegyi-barlangban ismerkedtünk a sporttal és egymással, míg hétvégente a Szent Özséb-barlangban bontottunk, vagy az ország valamelyik karsztvidékén túráztunk. Egyik alkalommal a Cserszegtomaji-kútbarlangot látogattuk meg. Míg vártam, hogy többiek kifelé menet a létrákon felmászva megtegyék a 60m-es kimászást, addig én bemásztam az egyik oldaljáratba, hogy még épp hallótávolságon belül legyek. Lefeküdtem, lekapcsoltam a világítást és vártam a soromra. Olyan érzés kerített hatalmába, ami azóta is visszahúz a hegy gyomrába. Egy érzés, amit nem tudok leírni, így álljon itt egy versszak barlangász himnuszból:

„Sej, haj, nem bánom én,
Ha a síromon nem lesz kereszt,
Aki nem látta még a csend világát,
Úgysem érti ezt.”

2008-ban a Vacska-barlang kutatása alkalmával ismerkedtem meg az Ariadne Egyesülettel. Következő néhány évben jó néhány barlangba eljutottam velük kutatni, túrázni, fényképezni. 2013-ban többedmagammal (köztük a párommal) az egyesület tagjává fogadtak. Hétközben, ha tehetem a Barlang Járók Baráti Társaságával tartok edzőtúrázni a Mátyás-hegyi-barlangba.

Életemben jelentős szerepe van az aktív mozgásnak és a szellemi aktivitásnak. Gyerekkorom óta versenyszerően sakkozom, amit különböző aktív sportokkal, mozgással próbálok kiegészíteni.

Sok cégnél csapatépítő tréningeket szerveznek, előfordul az is, hogy barlangba. Ha úgy tetszik, mi hetente járunk csapatépítőkre, ahol valóban jól érezzük magunkat. Miközben szocializálódsz, a sokféle ember, egymásra utalva, egymást segítve képesek célokat elérni. Minden önmagát kereső embernek jó szívvel ajánlom, hogy kóstoljon bele a barlang sötétségébe, csendjébe.

Pin It
Kategória: